Jóna-Benedek Aliz vagyok, teológus, coach és mediátor. Elsősorban szakmai kiégéssel és annak megelőzésével foglalkozom. Azoknak segítek, akik az állandó mókuskerékből keresik a kiutat, és elegük van abból, hogy a munka határozza meg az életüket. Hiszem, hogy egy kis segítséggel és tudatos munkával visszakaphatják az életük feletti uralmat, és boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhetnek.
Néhány évvel ezelőtt én is kiégtem. Azóta tudom, mennyire fontos nem csak másokért élni, hanem önmagamra is odafigyelni. Lehetek bármilyen jó szakember a saját szakterületemen, ha nem figyelek oda a saját szükségleteimre, és közben elveszítem magam, fabatkát sem ér az egész.
Az élet több, mint az állandó rohanás! Néha nem árt tudatosítani magunkban, hogy a munkánk van értünk és nem fordítva!
Hiszek abban, hogy az ember több, mint a munkája, vagy a pozíciója, és mindenki megérdemli, hogy olyan életet éljen, amiben ki tud teljesedni. A küldetésem az, hogy ebben a teljesítményorientált világban minél többen megtalálják azt az egyensúlyt, amiben önazonosan tudnak működni.
Aki odafigyel magára, a szükségleteire és a céljaira, az képes lesz meghúzni a határait, és olyan életet élni, amiben ő is számít. Hiszek benne, hogy ez a boldog élet titka.
Éppen ezért, bár munkahelyi kiégéssel foglalkozom, nem az motivál, hogy segítsem hatékonyabbá tenni a hozzám fordulókat. Hiszen ez csupán mellékhatása annak, ha valaki jól érzi magát a bőrében.